Abszolút többségre számíthat az iszlámbarát AKP a törökországi választásokon
Abszolút többséget szerez a küszöbön álló törökországi parlamenti választásokon a Recep Tayyip Erdogan kormányfő vezette iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) - derül ki csütörtökön közzétett közvélemény-kutatási adatokból.
Dátum: 2007-07-19 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:39.771709, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Konda intézetnek a Radikal című török napilapban megjelent fölmérése szerint az AKP 43 százalékot szerez a vasárnapi voksoláson, vagyis 310-340 képviselői helyet az 550 fős parlamentben.
Az öt évvel ezelőtti legutóbbi választásokon az AKP a szavazatok 34 százalékát gyűjtötte be, de a török választási rendszer sajátosságaiból fakadóan ezzel az eredménnyel is elnyerte a képviselői helyek közel kétharmadát, 365 mandátumot. A legtöbb induló párt ugyanis elvérzett a 10 százalékos bejutási küszöbön.
A fölmérés szerint a parlamenti ellenzék fő ereje, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) a szavazatok 17 százalékára - 100-120 képviselői helyre - számíthat. Harmadikként még a Nacionalista Akciópártnak (MHP) sikerülhet átugrania a 10 százalékos szintet (a szavazatok 12,5 százalékával, amely 70-90 mandátumra lehet elég).
A függetlenként induló jelöltek - javarészt kurd politikusok - a közvélemény-kutatás szerint 6 százalékot szereznek, 25-35 fővel képviseltethetik magukat a török parlamentben.
Törökországban az államfőválasztás körüli tavaszi belpolitikai patthelyzet feloldása céljából hozták előre július 22-re az egyébként csak novemberben esedékes választásokat.
MTI - fidesz.hu