Günther Beckstein Bajorország miniszterelnök-jelöltje
A 63 éves jelenlegi tartományi belügyminiszter, Günther Beckstein Bajorország miniszterelnök-jelöltje. Becksteint csütörtökön Münchenben csaknem egyhangúan jelölte a szeptember végén hivatalából távozó Edmund Stoiber utódául a tartományban egyedül kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) helyi parlamenti frakciója. A politikust a terv szerint hivatalosan október 9-én választják meg a tartomány új kormányfőjévé.
Dátum: 2007-07-19 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81335
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:40.651226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 65 éves Stoiber januárban jelentette be pártelnöki, illetve tartományi kormányfői lemondását, valóságos politikai földcsuszamlást okozva Bajorországban. Korábbi tekintélye az általa elkövetett hibák miatt a mélypontra süllyedt, ezért a párt tartományi vezetői közül többen követelték lemondását, illetve azt, hogy a CSU Stoiber nélkül vágjon neki a 2008-ban esedékes tartományi parlamenti, majd egy évvel később az országos választásoknak.
A távozás előzetes bejelentése után nem sokkal később ismertté vált, hogy a miniszterelnöki tisztség egyetlen várományosa Beckstein belügyminiszter. A Stoiber által 1999 óta betöltött CSU-elnöki posztért azonban a pártnak erősen ártó hatalmi harc kezdődött Erwin Huber bajor gazdasági miniszter és a magánéleti ügyei miatt kikezdett Horst Seehofer szövetségi mezőgazdasági miniszter között. Ebbe a harcba a közelmúltban "beszállt" az a fürthi önkormányzati képviselőnő, Gabriele Pauli is, aki már korábban is sok borsot tört Stoiber orra alá. A miniszterelnök-pártelnök kényszerű távozásához hozzájárult az is, hogy kiszivárgott: Stoiber állítólag nyomoztatott Pauli magánélete után.
A bajor tartományon belül hosszú hagyományokra tekint vissza a bajorok és a frankok, továbbá a katolikusok és az evangélikusok közötti hatalmi vetélkedés. Beckstein frankföldi és evangélikus, a hagyományoknak megfelelően a pártelnöknek ezért bajornak és katolikusnak kell lennie. Huber és Seehofer egyaránt megfelel ezeknek a "követelményeknek", míg Gabriele Pauli ugyan színesíti a palettát, de valójában semmi esélye nincs a CSU elnöki posztjára.
MTI - fidesz.hu