Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Művészeti egyetemek fesztiválja a Millenárison

Fesztiválon mutatkoznak be szeptemberben a budapesti művészeti egyetemek; a hagyományteremtő szándékkal megrendezendő összművészeti találkozónak a Millenáris Park lesz a helyszíne.


Dátum: 2003-02-04 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7425
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:57.809664, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A programban a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Magyar Iparművészeti Egyetem, a Magyar Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem nappali tagozatos és doktorandusz hallgatói, valamint frissen végzett diákjai mutatják be alkotásaikat, illetve adnak műsort.

Farkas Ádám, a programot előkészítő kuratórium ülésének helyszínt adó Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, a kuratórium tagja elmondta: a Művészeti Egyetemek Rektori Széke (MERSZ) kezdeményezésében és szervezésében megvalósuló program az 1970-es évekbeli főiskolai összművészeti fesztivál felélesztését célozza.

A szeptember 26-tól 28-ig zajló találkozó - céljai szerint - betekintést nyújt a hazai művészeti oktatásba, a kultúra iránt érdeklődő közönségnek pedig képet ad a művészeti törekvések jelenéről, sőt jövőjéről is.

Az előzetes kalkulációk szerint a fesztivál méltó megrendezése egyetemenként mintegy 6-6 millió forintot, összességében tehát 30 milliót igényelne. A költségek fedezéséhez a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól és a Millenáris Kht.-tól 15 millió forint támogatásra pályáznak - ismertették.

A kuratórium tervei szerint az ez évi fesztiválon még csak a budapesti művészeti egyetemek vesznek részt. Az elkövetkezendőkben azonban szeretnék kibővíteni a fesztivált a vidéki felsőoktatási intézmények művészeti karainak bemutatkozásával is, a továbbiakban pedig nemzetközivé tennék a találkozót.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek