Németh Zsolt: Gyurcsány az agresszív orosz hatalmi törekvések oldalára állt
Elfogadhatatlan, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az agresszív orosz hatalmi törekvések oldalára állt, és Moszkva iránti gyanús szervilizmusával tovább rombolja Magyarország megítélését az Európai Unióban és a nemzetközi közvéleményben - olvasható Németh Zsolt nyilatkozatában, amelyet csütörtökön Tusnádfürdőn ismertetett.
Dátum: 2007-07-19 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:41.957256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az erdélyi településen szervezett XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sajtóirodája által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, miután ismertette a nyilatkozatot, felkérte a tábor résztvevőit, hogy írják alá azt.
A dokumentum szerint Németh Zsolt úgy véli: megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy Oroszország a saját hatalmi érdekeinek érvényesítésére, térségi befolyásának erősítésére és a Szovjetunió által egykoron megszállt, majd szabadságát kivívó Észtország elszigetelésére, megalázására akarja felhasználni a finnugor népek csúcstalálkozóját és kulturális fesztiválját.
Emlékeztetett: miután világossá vált, hogy mi Oroszország célja a finnugor népek csúcstalálkozójával, a polgári erők arra hívták fel Gyurcsány Ferencet, hogy vállaljon szolidaritást az Európai Unióhoz tartozó, egyben NATO-tag Észtországgal, és ne vegyen részt a mordvinföldi eseményen.
"Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Gyurcsány Ferenc a közös történelmi sorsú nemzetek közötti szolidaritás helyett ismételten az agresszív orosz hatalmi törekvések oldalára állt, és Moszkva iránti gyanús szervilizmusával tovább rombolja hazánk megítélését az Európai Unióban és a nemzetközi közvéleményben" - olvasható a nyilatkozatban.
A Fidesz attól tart, hogy a találkozónak nem a finnugor népek identitásának megerősítése, hanem Észtország elszigetelése a célja.
MTI - fidesz.hu