A Tisza Élővilágának Napjára emlékeztek a szolnoki polgári körök
A Tisza Élővilágának Emléknapja alkalmából a folyót 2000 telén ért cianid szennyezésre és a Szolnok ivóvízellátását emiatt fenyegető veszély sikeres kivédésére emlékeztek hétfőn a város polgári körei.
Dátum: 2003-02-04 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:58.095415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Márai Sándor Polgári Kör által szervezett rendezvényt a Tisza szolnoki belvárosi szakaszának partján tartották, a résztvevők egy-egy szál gyertyát gyújtottak és mementóként koszorút helyeztek a vízre.
Szalay Ferenc fideszes országgyűlési képviselő, Szolnok volt polgármestere felidézte: a folyó élővilágának óriási pusztítását az idézte elő, hogy 2000. január 31-én a Szamos felső folyásának vízgyűjtőjén működő román-ausztrál Aurul nevű bányavállalat területéről cianid és nehézfém került a Szamosba, majd onnan a Tiszába.
Az erősen mérgező és szennyező anyag február 1-12. között vonult le az alföldi folyón.
A szennyező hullám a folyó menti települések közül komoly veszélyt jelentett Szolnokra, amely a Tiszából biztosítja ivóvízszükségletét.
A kritikus nap február 9-én volt, amikor a cianidos víz elvonulásának idején a vízmű a nyersvíz kivételét több órán át szüneteltette, és Szolnok, valamint a környező kistelepülések 120 ezer lakóját a tartalékolt vízből látták el.
Február elsejét az Országgyűlés 2000. június 16-án elfogadott határozatában nyilvánította a Tisza Élővilágának Emléknapjává.
MTI - fidesz.hu