Időközi önkormányzati választás lesz vasárnap Szentesen
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Szentesen, hogy betöltsenek egy áprilisban megüresedett képviselői helyet - közölte az önkormányzat jegyzője.
Dátum: 2007-07-20 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:45.578408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sztantics Csaba elmondta: július 22-én, a 14-es számú választókörzetben három szavazókörben lehet majd voksolni. A képviselői helyre kilenc jelölt van: Borsos Zsigmond (Pálmások Szövetsége), Csernus-Lukács László (SZDSZ-MSZP), Medgyesi István (független), Móróné Tulipán Edit (Fidesz-KDNP), Németh Jenő (Együtt Szentesért Egyesület), Révész András (független), Révész János (MDF), Szernyi János (MIÉP) és Szikora József (független).
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a választókörzet képviselője idén áprilisban elhunyt. Zoltai Gábor László a Fidesz-KDNP jelöltje a tavaly őszi önkormányzati választásokon a szavazatok 40,72 százalékát nyerte el atisztséget.
MTI - fidesz.hu