Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Utcai demonstrációt terveznek a fővárosi gépjárművezető-oktatók

Utcai demonstrációt terveznek a fővárosi gépjárművezető-oktatók, hogy látványos akciójukkal hívják fel az illetékesek figyelmét a problémáikra írta a pénteki Népszabadság.


Dátum: 2007-07-20 08:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:46.159529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A cikk szerint megelégelték helyzetüket a fővárosban dolgozó gépjárművezető-oktatók, akik közül sokan, anyagi és erkölcsi megbecsülés híján elhagyják a pályát.

Az elvándorláson és a képzés egyre alacsonyabb színvonalán nem is lehet csodálkozni, a még talpon maradt régi, vagy az éppen kezdő oktatókat ugyanis kizsákmányolják az autósiskolák, a közlekedési hatóság illetékesei a jogszabályok alkotásakor - is - semmibe veszik őket, szakmai besorolásuk rendezetlen, és a tanulók egy része lenézi őket - sorolta az évek alatt felgyűlt sérelmeket Dalmadi Attila, a Gépjárművezető-képző Szakoktatók Független Szakszervezetének (GSZFSZ) megbízottja a Népszabadságnak.

Az érdekképviseleti vezető az oktatók óradíját megalázónak tartja, szerinte az 1.100-1.500 forint nem fedezi az üzemanyag árát, a jármű amortizációját és az oktató megélhetését. Akik tisztességesen tanítanak, kora reggeltől késő estig ülnek az autóban, naponta 10-12 órát töltenek tanulóikkal a tanpályán vagy a forgalomban.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint egyáltalán nem csoda, hogy mindezek hatására, ha lassan is, de folyamatosan romlik a vezetés-oktatás színvonala. S mindez elsősorban azért, mert az iskolák a nagy árversenyben főként a gyakorlati oktatók díján spórolnak, ahelyett hogy jó fizetésért megfelelő oktatókat alkalmaznának - szögezi le Dalmadi.

A szakember kollégái nevében azt is sérelmesnek tartja, hogy a járművezetés-oktatás nem számít az államilag jegyzett szakmák közé, pedig többször, több fórumon is kérték már munkájuk e fajta elismerését.

A Nemzet Közlekedési Hatóság (NKH) csak az oktatás, és az oktatók, vizsgabiztosok képzettségi színvonalát, a szakmai tartalmat felügyeli, az árak kialakításába nem szólhat bele - tudta meg a Népszabadság Szörcsök Sándortól, képzési és vizsgáztatási főosztályvezetőtől.

MTI/Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek