Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka lemond, nem tetszik, hogy Gyurcsány a főnöke

Lemond a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetéséről Kóka János, aki a jövőben csak az SZDSZ irányításával kíván foglalkozni - értesült csütörtök este az egyik hírportál.


Dátum: 2007-07-20 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:46.787082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lemond Kóka János a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium éléről - írta csütörtökön este az Index. Az internetes portál úgy tudja: Kóka a lemondása után csak az SZDSZ vezetésével akar foglalkozni, mert így nagyobb mozgástere lehet az SZDSZ önálló megjelenítésére, hiszen most kormánytagként kvázi a miniszterelnök beosztottja, és nem tartja jónak, hogy a kormányfő a főnöke. Az SZDSZ elnöke legkésőbb december 31-ig távozik a gazdasági tárca éléről, de többen azt sejtik, hogy már korábban távozni fog portál szerint.

Kóka péntek reggelre hívta össze a párt megyei elnökeit, akikkel akkor ismerteti döntését. Az ügyvivői testületnek (ÜT) a tagjait már tájékoztatta. Egyébként az ülésen több ügyvivő is úgy vélekedett, hogy Kókának a lehető leghamarabb be kellene jelentenie a lemondását, amit azzal indokoltak: a Fidesz már értesült erről a belső információról, ezért úgy látják, Kókának még az előtt nyilvánosan is be kell jelentenie szándékát, hogy az ellenzéki párt politikai céljaira használná fel ezt az információt. Ezt a verziót támasztja alá az is, hogy SZDSZ-es források szerint a gazdasági miniszter sem pontos időpontot, sem utódot nem nevezett meg az ÜT csütörtök esti ülésén, vagyis a lépés előkészítetlennek tűnik.

A SZDSZ ügyvivője a távirati irodának csütörtökön késő este elmondta: a nap folyamán tartott "ügyvivői testületi ülésen ez szóba került". Horn Gábor hozzátette: tudomása szerint pénteken sajtótájékoztatót tartanak ez ügyben. Horn ennél többet nem kívánt közölni.

Az SZDSZ tavaszi elnökválasztási kampányában többen is azzal támadták Kóka Jánost hogy ha pártelnökké választják, akkor ez a tisztség sok lesz a miniszterséggel együtt. Kóka a március végi szabad demokrata küldöttgyűlésen azt mondta, marad miniszter, mert "az SZDSZ érdekei azt kívánják". Az Index úgy tudja: most még azok is a miniszterség feladása mellett érveltek, akik korábban azt hirdették, hogy a két funkció betölthető együtt.

Az új miniszterről egyelőre nincs döntés, bár Kóka arról is beszélt, hogy több jelöltje is van. Esélyesként emlegetik például Garamhegyi Ábelt, a tárca jelenlegi államtitkárát, aki egyelőre nem kívánta kommentálni a személyével kapcsolatos híreket.

Index/MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek