Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fekete ősz várható: tömegével bocsáthatják el a tanárokat

Szorult helyzetbe kerültek a települési önkormányzatok amiatt, hogy a kormány úgy döntött, szeptembertől emeli a pedagógusok kötelező óraszámát.


Dátum: 2007-07-20 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:47.106219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lépés következtében országszerte mintegy tizenegyezer pedagógusnak kénytelenek felmondani az intézményfenntartó önkormányzatok, amelyek úgy érzik, a kormány a végrehajtó hálátlan szerepét osztotta rájuk.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a közoktatási törvény módosításával tizenegyezer pedagógus elbocsátását készítették elő, a változtatások egyetlen célja a közoktatás központi kiadásainak további csökkentése volt. A módosítást ráadásul sürgősséggel terjesztette az Országgyűlés elé a kormány, amiből kitűnik, hogy a kabinet minden szakmai érvet félresöpörve csupán a konvergenciaprogram végrehajtását tartotta szem előtt.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek