Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: végre van egy olyan ügy, amiben egyetértünk

Kormánypártnak most van először reális és kézzelfogható lehetősége, hogy a következő ciklusban is folytassa elkezdett munkáját - hangoztatta a Fidesz elnöke egy Pestszentlőrincen tartott lakossági fórumon szerdán.


Dátum: 2002-02-28 11:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:05.878381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán az áprilisi választások egyik tétjének nevezte, hogy ki és miként viszi végbe az európai uniós csatlakozást. Fontos kérdésnek nevezte, hogy mennyi pénzre számíthat Magyarország a strukturális alapokból. Ennek kapcsán megjegyezte, komoly érdekek küzdelme folyik.

A legnagyobb kormánypárt vezetője szomorúnak tartja, hogy tíz, uniós csatlakozásra váró országból kilencben össze tudtak fogni, Magyarországon viszont nem így történt. A Fidesz elnöke bírálta az ellenzéket amiatt, hogy - mint fogalmazott - a határon túli magyarok iránti közös felelősséget erkölcstelen eszközökkel kezdték ki.

- Nem a vita a baj, hanem az, ha valaki erkölcstelen eszközökhöz nyúl a vitában - mondta a Fidesz elnöke, utalva arra, hogy az ellenzék több millió román munkavállalóval riogatta az országot.

Emlékeztetett: az ellenzék a minimálbér emelésekor azt hangoztatta, hogy csődbe megy a gazdaság. Hozzátette, ezzel szemben csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatás.

A Munka törvénykönyve megváltoztatása kapcsán elhangzott korábbi bírálatokra reagálva úgy fogalmazott: nem találkozott olyan emberrel, akinek a Munka törvénykönyve elvette volna a szabad szombatját.

Pokorni Zoltán kifogásolta, hogy vannak olyanok, akik saját, egyéni szempontjaikat a nemzeti érdekek elé helyezik.

Jelezte, hogy megszületett a félmilliomodik aláírás, amely a 2012-es olimpia budapesti megrendezését támogatja.

- Végre van egy olyan ügy, amiben egyetértünk - mondta, majd hozzáfűzte: nem volt olyan ügy, eszme, cél, amely mellé ennyi ember adta volna a nevét és az arcát.

Az SZDSZ egyik kritikájára reagálva leszögezte: az olimpia segít az emberek problémáinak megoldásában.

- Nem az olimpia kampányol a Fidesznek, hanem a Fidesz kampányol az olimpiának - tette hozzá.

Pokorni Zoltán, kitérve a Fidesz vezette kormány elmúlt négyéves tevékenységére, megemlítette a családok támogatását, a minimálbér felemelését, a lakásépítési program eredményeit, a diákhitel bevezetését, illetve a nemzeti összefogást elősegítő millenniumi programsorozatot, valamint a kedvezménytörvényt.

A korábbi kormányzatokkal történő összehasonlításkor úgy fogalmazott, hogy most nemcsak a fülünknek, hanem a szemünknek, és nemcsak a szavaknak, hanem a tetteknek is hihetünk.

A Fidesz elnöke az elmúlt évtizedekből hozott problémák között említette Trianont, a gyermekek számának csökkenését, a magyar társadalom kettészakadását és az úgynevezett pesszimista magyar lelkületet.

Hangsúlyozta, hogy a nemzeti összefogást erősíteni kell. Mint mondta, "nemekre" nem lehet egy országot építeni. A jövőre vonatkozó célkitűzések kapcsán közölte: azt szeretnék, hogy az egygyermekes családok egymillió, a kétgyermekesek kétmillió, a háromgyermekes családok pedig hárommillió forintig adómentesek legyenek.

Ezenkívül szólt arról, hogy a kiegészítő családi pótlékot a duplájára kell emelni és növelni kell a lakásépítéshez igénybe vehető szociálpolitikai támogatásokat is.

Pokorni Zoltán szerint évente 7-10 ezer szociális bérlakást lehetne építeni.

Célként fogalmazta meg, hogy mindenki, aki tud és akar dolgozni, az munkához jusson.

A Fidesz elnöke az egészségügyet és a mezőgazdaságot olyan területnek nevezte, ahol nem tudtak olyan tempóban haladni, ahogy négy éve eltervezték. Ugyanakkor megjegyezte, hogy elfogadták az egészségügy konszolidációjára vonatkozó 606 milliárd forintos programot, felállt a Nemzeti Földalap, és a családi gazdaságok támogatása mellett új agrárhitelezési rendszert vezettek be.

Kapcsolódó elemek