Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Romániában még tovább egyszerűsödik az adózás

Szeptember elejétől a cégeknek mindössze két fizetési megbízást kell kitölteniük Romániában, és ezek révén utalhatják át adóikat és illetékeiket. Az elsőre az adók kerülnek, a másodikra pedig a bérek után fizetendő társadalombiztosítási összegek. Korábban az utalások száma legjobb esetben is nyolc-tíz volt, de olykor elérte az 50-et is.


Dátum: 2007-07-20 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:49.196437, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az adóhivatal a változtatásokat fokozatosan vezeti be, ezért először az adósságoktól mentes cégek élhetnek ezzel a lehetőséggel, 2008 januárjától pedig minden cég. Ennek oka nem feltétlenül az, hogy az adósokat büntetni szeretnék, hanem sokkal inkább az, hogy számukra bonyolultabb kialakítani a megfelelő informatikai programot.

Jelenleg a cégek a béralappal arányosan ötféle társadalombiztosítási illetéket fizetnek: nyugdíj-hozzájárulást (19,5%), egészségbiztosítást (6,7%), munkanélküli-hozzájárulást (2,25%), munkabaleseti hozzájárulást (0,4-3,6% között) és a szabadságok, valamint a juttatások után (0,85%).

A munkavállalók szintén az adózás előtti béralappal arányosan nyugdíjbiztosítást (9,5%), egészségbiztosítást (6,5%) és munkanélküli-hozzájárulást (1%) kötelesek fizetni, de az átutalást ezeknél is a munkáltatónak kell teljesítenie. Szeptember elsejéig mindegyik hozzájárulást külön számlára kell utalni, sőt külön-külön megbízási utalást kell kitölteni a befizetendő nyereségadó, áfa, luxusadó, vámilletékek stb. esetében is. A szóban forgó összegek többségét a cégeknek havonta kell utalniuk.

Daniel Chitoiu, az országos adóhivatal elnöke szerint a szükséges informatikai rendszert szeptemberig beüzemelik, és a változással nemcsak a cégek járnak jól, hanem az adóhivatal is, hiszen jelentősen csökken a feldolgozandó iratok száma. Ez fontos lépés abban a folyamatban, amelynek a végén a rendszer oly mértékben egyszerűsödik, hogy az adóbevallásokat az interneten keresztül lehet majd beadni. Ez várhatóan a jövő év második felében valósul meg; jelenleg csak a Bukarestben és környékén bejegyzett cégeknek van erre lehetőségük, illetve a 70 millió lejnél (mintegy 25 millió euró) nagyobb forgalmú vállalatoknak.

Az adóhivatal elnöke azt is ígéri, informatikai rendszerük hamarosan arra is képes lesz, hogy kövesse és ellenőrizze a vállalatok közötti, illetve a cégek és magánszemélyek közötti tranzakciókat, sőt az ingatlan-adásvételeket is. Az adatbázis feltöltése és használata jelentős segítséget nyújt majd az adócsalás megelőzésében.

Világgazdaság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek