Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Brutális magyarverés a vajdasági Zentán

Brutálisan megvertek egy fiatal szegedi orvost a vajdasági Zentán, ahol a sértett egy könnyűzenei koncerten vett részt. Elmondása szerint azért bántalmazták szerda éjjel a bácskai városban, mert magyarul beszélt.


Dátum: 2007-07-21 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81388
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:57.061144, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eset annál is inkább megdöbbentő, mert ezen a településen a lakosoknak 90 százaléka magyar, ám a történtek azt jelzik, hogy már itt is rettegnie kell a kisebbségben élő szerbek erőszakosságától annak, aki magyarul beszél.

A minden bizonnyal szerb nemzetiségű elkövetők az állkapcsát törték el a fiatal szakorvosnak. A sérültön ma délelőtt hajtottak végre sikeres műtétet a szegedi fogklinika szájsebészei.

delmagyar.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek