Ugyanaz a cég rendezheti a tűzijátékot, mint tavaly
Ugyanaz a cég rendezheti az augusztus 20-ai tűzijátékot, mint tavaly.Az Absolut Pyro Kft. a tavalyi tragikus kimenetelű rendezvényt szervező Nexus Kft. alvállalkozójaként volt a tűzijáték kivitelezője.
Dátum: 2007-07-21 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:40:58.937245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivő azzal indokolta a választást, hogy az erre alkalmas 3 cég közül ők a hazai piac legnagyobb, legtapasztaltabb szereplői, akik 200 tűzijátékot rendeznek évente - mondta Daróczi Dávid. Idén az ünnepi rendezvények szervezési jogát az Expander 2000 Kft. nyerte, amelynek a tavalyiakból okulva menekülő útvonalat és biztonsági tervet kell kidolgoznia. Tavaly 5-en haltak meg az augusztus 20-ai tűzijáték alatt kitört viharban. A vizsgálatok kiderítették: az időjárási viszonyok alapján a Pyro Kft. el sem kezdhette volna a petárdák fellövését az említett estén.
HírTV - fidesz.hu