Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

MÁV Cargo privatizáció: hétfőn kell beadni az indikatív ajánlatot

A MÁV Cargo Zrt. részvényeinek értékesítésére kiírt pályázatra hétfőn adhatják be az érdeklődők az indikatív ajánlatot.


Dátum: 2007-07-22 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81401
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:01.003991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁV Zrt. május 29-én tette közzé a nyilvános, kétfordulós pályázati felhívást a MÁV Cargo mintegy 30 milliárd forint névértékű alaptőkéjének 100 százalékos értékesítésére.

A kiíró várhatóan augusztus közepén hirdeti ki az első fordulóból továbbjutó pályázókat.

A szűkített listán maximum öt pályázó szerepel majd, akik október 19-én adhatják be a kötelező érvényű ajánlatukat.

A MÁV Cargo Zrt. 2006-ban - önálló működésének első évében - 93 milliárd forint árbevételt, és 2,8 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el. Tavaly a MÁV Cargo részesedése a magyarországi árufuvarozási piacon mintegy 20 százalék, a vasúti árufuvarozásban 82-83 százalék volt.

Korábban már jelezte a MÁV Cargo részvényeinek megvásárlására irányuló szándékát a román államvasutak teherfuvarozó részlege (CFR Marfa), valamint a vasúti teherfuvarozással foglalkozó legnagyobb román magánvállalat, a Grup Feroviar Roman (GFR).

Az amerikai Rail World Inc. és a londoni központú Mid Europa Partners által létrehozott Cargo Central Europe konzorcium vezetői pedig sajtótájékoztatón jelentették be, hogy indulnak a MÁV Cargo Zrt. privatizációs pályázatán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek