Klientúraépítés - járdakilométerben
Már a közgyűlésben pazarlásnak és politikai klientúraépítésnek nevezték a Fidesz-frakció tagjai a polgármesteri kabinet tervét. A válasz: olcsóbb lesz a hivatal és szakembereket alkalmaznak.
Dátum: 2003-02-04 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:02:59.587922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth István, a Fidesz-frakció vezetője sajtótájékoztatón szólt a legutóbbi közgyűlés három témájáról. Mint elmondta, nem értettek egyet azzal, hogy az atomerőmű részvénycsomagját eladják a vagyonkezelő kft-nek, mert célszerű biztosítani az önkormányzat közvetlen tulajdonlását.
A szabad demokraták elfoglalták a városházát - fogalmazott a frakcióvezető annak kapcsán, hogy a szervezeti és működési szabályzat legutóbbi módosítása polgármesteri tanácsadótestület létrehozását tartalmazza. Véleményük szerint, ha a polgármesternek eddig nem volt szüksége politikai tanácsadótestületre, akkor ezután sincsen. Az újabb szervezeti egységet a klientúraépítés eszközének tekintik. A városvezetés már eddig 31 millió forinttal többe kerül négy év alatt, ehhez jönnek még a tanácsadók, ami újabb legalább 40 millió forint kiadást jelent a városnak. Ebből az összegből pedig már egy Paks-Szekszárd közötti 65 kilométernyi járdát fel lehetne újítani, oda-vissza - fogalmazott a képviselő.
A Szekszárdi Vasárnap főszerkesztői állásának betöltéséről a Fidesz-frakció úgy vélekedik, hogy a nyertes pályázó nem felelt meg a kiírásnak, mert nincs meg a három éves szakmai gyakorlata, hiszen csak 2001-ben végezte el az egyetemet. Úgy vélekednek, hogy a közgyűlési többség politikai és nem szakmai döntést hozott, amikor nem a nagy gyakorlattal rendelkező másik jelölt kapta meg az állást.
Ihárosi Ibolya - Tolnai Népújság online