Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt településen tartanak vasárnap időközi választásokat

Öt településen tartanak vasárnap időközi választásokat. A Fejér megyei Kajászón lemondás, a Nógrád megyei Bujákon pedig a tisztséggel összefüggő bűncselekmény miatt választanak új polgármestert. A Tolna megyei Miszlán és a Pest megyei Pilisjászfalun önfeloszlatás miatt polgármestert és képviselőtestületet is választanak, a Csongrád megyei Szentesen önkormányzati képviselő választás lesz, egy haláleset miatt.


Dátum: 2007-07-22 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81407
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:02.746164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kajászón és Bujákon új polgármestert választanak - Miszlán, Pilisjászfalun, Szentesen képviselőkre szavaznak. Kodák Csaba bujáki polgármester tisztsége április 13-án szűnt meg. Mint kiderült, 2002-ben a polgármester magánokirat-hamisítást követett el - akkori jegyzője nevében intézkedett, amihez nem volt joga. A bíróság jogerősen idén áprilisban ítélte el. Kodák Csaba a választójogi törvény szerint újra indulhat a választáson - közölte a Független Hírügynökséggel korábban Tőzsér Zsolt, Buják jelenlegi jegyzője.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek