Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vészhelyzet: 45 fokos hőség a mentőautókban

A Fidesz minden mentőautóba légkondicionáló berendezés beszerelésére szólította fel a kormányt.


Dátum: 2007-07-22 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:03.323651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy légkondicionáló berendezések kerüljenek a jelenleg enélkül közlekedő mentőautókba. Erről Koszorús László, fideszes országgyűlési képviselő beszélt vasárnap az Országos Mentőszolgálat budapesti székháza előtt megtartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország 830 mentőautójának csupán hat százaléka van légkondicionáló berendezéssel ellátva - közölte az országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti albizottságának fideszes alelnöke.

Elmondása szerint a napok óta tartó nagy meleg miatt mintegy 15-20 százalékkal nőtt meg a riasztások száma, ami miatt különösen változtatni kell azon, hogy 45 fokos mentőautóban szállítsák a betegeket.

Koszorús László úgy vélte, hogy az az 500 millió forint, amit a jelenleg légkondicionáló nélkül közlekedő mentőautók felszerelésére kellene fordítani, "nem tétel" a kormányzati kommunikációra fordított 1770 millió forinthoz képest.

Koszorús László arra szólította fel a kormányt, "ténykedjen" annak érdekében, hogy betegeknek és mentősöknek egyaránt kulturáltabb és emberhez méltóbb körülményeket lehessen biztosítani.

A képviselő a kánikulai hőségben szolgálatot teljesítő mentősök helyzetét érzékeltetve, egy nagyméretű ventillátorral felszerelkezve érkezett a helyszínre.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek