Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákia - Igazságot követelnek Malina Hedvignek

Kapjon esélyt az igazság! - ezzel a címmel jelentette meg felhívását a szlovák politikai és társadalmi élet tisztaságát vizsgáló, nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Aliancia Fair-play nevű szervezet.


Dátum: 2007-07-23 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:09.376299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szervezet felhívásában arra hívja fel a nyilvánosság figyelmét, hogy a tavaly augusztusban Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig esetében felmerül: a nyomozó hatóságok nem végeztek "pártatlan és szakszerű munkát".

A nyilatkozat - amelyet több neves szlovák értelmiségi is aláírt, köztük Martin Bútora, Szlovákia egykori amerikai nagykövete, a 2004-es államfőválasztás egyik jelöltje, továbbá a volt szlovák rendőrfőkapitány, Jozef Sátek vagy a kiváló jogfilozófus, Egon Gál - kiemeli, hogy a sajtó a vizsgálatok során elkövetett több olyan "súlyos hiányosságra rámutatott, amelyek lehetetlenné teszik az igazság kiderítését", ugyanakkor a rendőrség és az ügyészség hallgat, nem válaszol a felmerült kérdésekre.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek