Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Először lett női elnöke Indiának

Indiának az ország története során először lett női elnöke. Pratibha Patil megválasztása talán segítheti valamelyest a nőket érő diszkrimináció csökkentését a kontinensnyi országban.


Dátum: 2007-07-23 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:13.950435, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Július 25-én egy muzulmán agglegény, Abdul Kalam, az ismert rakétatudós helyére egy 72 éves asszony, valaha ügyvéd, hosszú évek óta aktív politikus költözik a háromszáznegyven szobás elnöki palotába az Indiai Köztársaság fővárosába. A független India történetében Pratibha Patil asszony az első nő, akit elnökké választottak. Hatvan év alatt, 1947 augusztusa óta ő a tizenharmadik államfő, előzőleg az észak-indiai Radzsasztán szövetségi állam kormányzója volt.

A világ második legnépesebb államában - amelynek lakossága az új évezred első évében haladta meg az egymilliárdot - ötévenként tartanak elnökválasztást. Az indiai alkotmány értelmében az elnököt elektori kollégium választja, amely a szövetségi parlament két házának tagjaiból és a 26 szövetségi állam választott képviselőiből áll. Pratibha Patil a kongresszuspárti kormánykoalíció jelöltjeként a szavazatok hatvanhat százalékával győzött - tehát eléggé magabiztosan - az ellenzék, a Bharatija Dzsanata párt jelöltjével, Bharion Szingh Shekhawattal szemben. Ő az elmúlt öt évben alelnök volt.

Rossz nyelvek szerint Patil csak azért lehetett elnök, mert az ország legbefolyásosabb politikusa, Sonia Gandhi egy "irányítható" és a Kongresszus párthoz közelálló államfőt szeretett volna. Gandhi, a Kongresszus párt irányítójaként jelölte Patilt a tisztségre.

Indiában az államfőnek meglehetősen szűk a hatásköre, bár papíron ő a végrehajtó hatalom feje és a fegyveres erők főparancsnoka. A kormányfőt is az elnök nevezi ki az alsóház többségi pártjának tagjai közül. A kormányhatalom azonban valójában a mindenkori miniszterelnök kezében van.

A bizonytalan belpolitikai helyzetben megnőhet azonban az elnök szerepe, mint ahogy a körülményektől függően fontos szerephez juthat a legközelebbi, 2009-es parlamenti választásokon is.

Az új államfő helyzetét mindenesetre megnehezíti, hogy már a kampány alatt éles támadások érték.

Ellenfelei előszedték a családtagjait érintő botrányokat, fivérét gyilkossággal gyanúsítják, férje ellen is nyomoz a rendőrség. Muzulmán vezetőket és történészeket is magára haragított azzal a nőkhöz intézett felhívásával, hogy ne viseljék fátylukat, mondván: az indiai nők csak azért kezdték el hordani ezeket a napjainkban is széles körben viselt ruhadarabokat, hogy megvédjék magukat a 16. századi muzulmán hódítóktól.

Bár Indira Gandhi személyében többször állt nő a kormány élén, és most első ízben államfővé is nőt választottak, a női egyenjogúság Indiában legfeljebb a nagyvárosokra és a középosztályra korlátozódik. Még a parlament 545 képviselője közül is csak harminckilenc nő van. A mintegy hatszázezer indiai faluban a nő még mindig másodosztályú állampolgár. Ha a magzatról kiderül, hogy nőnemű, szinte menetrendszerűen abortusz következik, a fiatal lányok negyven százaléka soha nem lépi át az iskola küszöbét, a milliárdnyi lakosság negyvennyolc százaléka analfabéta, az ő túlnyomó többségük pedig megint csak nő.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek