Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ügynökbizottság: várhatóan ma dönt Gyurcsány

Várhatóan ma jelenti be Gyurcsány Ferenc kormányfő, hogy kit delegál az úgynevezett ügynökbizottságba.


Dátum: 2007-07-23 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81449
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:15.569605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormánypártok abban egyetértenek, hogy a bizottság szinte minden iratba betekinthet, de a testület tagjairól vita alakult ki. A héttagú testületbe az SZDSZ az elnököt és két szakértőt, míg az MSZP négy szakértőt delegál. A kormánypártok között kisebb vita alakult ki a testület tagjairól.

Az intézkedés része a koalíciós szerződés július elsejei kiegészítésének. A Népszava úgy tudja, hogy az SZDSZ által javasolt Ungváry Krisztián történészt azért nem támogatták a szocialisták, mert perben áll a titkosszolgálatokkal, így az MSZP szerint kérdéses a tárgyilagossága.

Az SZDSZ azzal érvel, hogy az eljárás a bizottság munkájának időtartamára felfüggeszthető. A testület kinevezett elnöke, Kenedi János az Élet és Irodalom című lap eheti számában hozza nyilvánosságra a bizottságról alkotott véleményét, illetve a testület munkájának főbb irányvonalait.

A testületnek a dokumentum szerint július 15-ig kellett volna megalakulnia. Gyurcsány Ferenc a múlt héten kérte fel Kenedi János történészt, hogy vezesse a grémiumot.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek