Phenjan tiltakozik a növekvő amerikai katonai jelenlét ellen
Észak-Korea kemény hangon elítélte kedden az amerikai védelmi minisztériumnak azt a parancsát, amellyel a Pentagon B-52-es és B-1-es bombázókat helyezett készenlétbe távol-keleti bevetésre.
Dátum: 2003-02-04 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7435
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:00.996656, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Észak-Korea már régóta azzal vádolja az Amerikai Egyesült Államok kormányát, hogy katonai támadást készít elő a Koreai-félsziget északi részének megszállására, s a hétfői döntésben e támadó szándék újabb bizonyítékát látja.
"Az Egyesült Államok katonai jelenlétének megerősítésére készül Japánban és Dél-Koreában, hogy gyilkos nyomást gyakoroljon ránk" - idézte az AFP az észak-koreai rádiót. Az észak-koreai KCNA hírügynökség szerint Észak-Korea népe készen áll az ország vezére által és a szocializmus által megkívánt áldozatokra, "bármilyen változások történnek is a világban".
Amerikai védelmi források hétfőn jelezték: az észak-koreai nukleáris program körüli fejlemények miatt a Pentagon azt fontolgatja, hogy repülőgép-hordozó anyahajót küld a Koreai-félsziget partjaihoz. E lépéssel üzenni kíván Észak-Koreának: az Egyesült Államok az iraki válságra összpontosítva is képes elhárítani minden fenyegetést a Koreai-félsziget térségében.
Tizenkét B-52-es és tizenkét B-1-es bombázó már megkapta a parancsot, hogy álljon készültségben távol-keleti bevetésre.
MTI - fidesz.hu