MTV: nem szavazzák meg Rudi beszámolóját
Nem szavazzák meg Rudi Zoltán, a Magyar Televízió (MTV) elnökének éves beszámolóját a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének fideszes és kereszténydemokrata tagjai - közölte egyikük hétfőn, két nappal a kérdéssel foglalkozó testületi ülés előtt az MTI-vel.
Dátum: 2007-07-23 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81458
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:18.363222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyben tudatta, felhívják a kormánypártok delegáltjait is: "tegyék egyértelművé, hogy egy kiegyensúlyozott tájékoztatást megvalósító, a kulturális sokszínűség közvetítésére fogékony, hatékony gazdálkodást folytató Magyar Televízió működésében érdekeltek".
"A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt által delegált kurátorok az elmúlt négy hónap kuratóriumi munkája során számos, a köztelevízió jelenlegi vezetése számára láthatóan megoldhatatlan szakmai és gazdasági problémával szembesültek" - áll Szabó László négyük nevében kibocsátott közleményében.
Szavai szerint a köztévé székház-beruházásáról a kuratórium elnökségében folytatott vita során az is világossá vált, hogy Rudi Zoltán és a Magyar Televízió vezetése - az adatvédelmi biztos világos állásfoglalása ellenére - nem kívánja nyilvánosságra hozni az új székházra elköltendő több tízmilliárd forintnyi közpénzről szóló szerződéseket.
A tíztagú testületbe a KDNP Balogh László elnökhelyettest, a Fidesz Szabó Lászlót, Szabó Tibort és Ugron Gáspárt delegálta.
MTI - fidesz.hu