Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chrétien egy második BT-határozat mellett

A kanadai kormány kívánatosnak tartja, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb határozatot hozzon Irakról, s anélkül ne induljon katonai támadás az arab ország ellen - jelentette ki Jean Chrétien kormányfő hétfőn az ország parlamentjének alsóháza előtt.


Dátum: 2003-02-04 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:01.288308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A múlt csütörtökön a kanadai miniszterelnök egy szóvivője még azt mondta, hogy Chrétien szerint nem okvetlenül szükséges újabb BT-határozat egy Irak elleni támadáshoz.

Bill Graham külügyminiszter hétfőn az ottawai parlamentben hangsúlyozta, hogy kormánya elvben ellenzi az Irak ellen indítandó háborút, s úgy véli, hogy mindent meg kell tenni annak elkerüléséért. A kanadai kormány csak akkor fogadja el a katonai fellépést, ha végképp nincs más kiút az iraki válságból - idézte szavait az AFP. Mindazonáltal Graham nem zárta ki, hogy egy nemzetközi koalíció részeként esetleg kanadai katonák is részt vehetnek egy Irak elleni háborúban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek