Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismételt "nem" a génmódosított növényekre

A magyar mezőgazdaság talán utolsó kitörési lehetősége, ha továbbra is biztonságos élelmiszert termelünk. Éppen ezért még bioetanol gyártásához sem lehet génmódosított növényeket termeszteni - szögezte le közleményében Font Sándor.


Dátum: 2007-07-23 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:21.069007, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz örömmel nyugtázza, hogy ilyen nagyot változott a szocialisták álláspontja a génmódosított növények termesztése ügyében. A tavaly ősszel Gráf József által beterjesztett törvénytervezet még bizonyos körben lehetővé tette volna a génmódosított növények termesztését. Tavaly a Fidesz kezdeményezésére sikerült ötpárti egyetértést elérni, hogy

Magyarország továbbra se engedélyezze a genetikailag módosított növények rendszerszerű termesztését.

Ezen megállapodás alapján kapott Magyarország mentességet, hogy továbbra is fenntartsa a génmódosított növényekre vonatkozó termelési tilalmat. Fidesz régóta hangoztatja, hogy a mezőgazdaság talán utolsó kitörési pontja az, hogy tiszta agrárkörnyezetben termeljünk biztonságos élelmiszert.

Ehhez elengedhetetlen, hogy még bioetanol gyártásához sem szabad megengedni a génmódosított növények termesztését. A Fidesz minden olyan kezdeményezést támogat, amely akár az Európai Parlamentben, akár a magyar parlamenti környezetben ezeket a célokat elősegíti.

Font Sándor, országgyűlési képviselő

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek