Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Deutsch-Für Tamás válaszlevele Dávid Ibolyának


Dátum: 2007-07-23 17:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81475
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:23.426584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Dávid Ibolya elnök asszony

részére

Magyar Demokrata Fórum

Tisztelt Elnök Asszony!

A 2007. július 16-án kelt újabb ötpárti nyilatkozattervezetét, valamint a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökének küldött mai nyílt levelét köszönettel megkaptuk.

Egyetértek Önnel abban, hogy az Országgyűlés pártjai súlyos kérdésekben közös álláspontot fogalmazzanak meg.

Egyetértéssel fogadtuk Elnök asszony korábbi, 2007. június 28-án kelt, a kubai ellenzék támogatásáról szóló levelét, amelyhez szintén ötpárti nyilatkozattervezetet mellékelt.

Tisztelettel kérem Elnök asszony tájékoztatását arról, hogy mi lett a hazájuk demokratizálásáért küzdő kubaiak melletti szolidaritásunkat kifejező ötpárti nyilatkozat, és annak kiegészítésére vonatkozó 2007. július 2-i támogató válaszlevelünkben megfogalmazott javaslataink sorsa.

Budapest, 2007. július 23.

Üdvözlettel:

Deutsch-Für Tamás

kabinetfőnök

Kapcsolódó elemek