Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tiltakoznak a mobilpatikák ellen a gyógyszerészek

Tiltakozik a mobilpatikákról szóló tervezet ellen a Magyar Gyógyszerészi Kamara, amely erről hétfőn tájékoztatott.


Dátum: 2007-07-23 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:23.738029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Magyar Gyógyszerészi Kamara véleménye szerint a szakszerű és demokratikus döntéselőkészítés elvének nem felel meg, hogy a kormány úgynevezett mozgó gyógyszertárak létesítését tervezi, miközben sem a szakmával, sem a szaktárcával ebben a témában még előzetes egyeztetések sem folytak" - olvasható a Magyar Gyógyszerészi Kamara közleményében.

A kamara szerint ez az ellátási forma a jelenleg hatályos jogszabályokból nem vezethető le, és a gyógyszer-gazdaságossági törvény módosítását, valamint rendeleti szintű szabályozást is igényel a mobilpatikák létrehozása.

A testület rámutatott: az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint a vidéki gyógyszerellátás javítására hivatkozva meghozott tavaly őszi döntések is eredménytelennek bizonyultak.

Ha a kormány valódi célja a vidéki gyógyszerellátás javítása, a Magyar Gyógyszerészi Kamara újólag kész tárgyalni a tervekről - teszi hozzá a közlemény.

A kormányszóvivő vasárnap jelentette be, hogy mozgó patikák bevezetését tervezi a kormány, amelyek főként olyan településeken működnének, ahol nincs hagyományos gyógyszertár.

A tervezet szerint mobilpatikákban kizárólag gyógyszerész vagy szakasszisztens dolgozhat, csak ő árusíthatja a készítményeket - tette hozzá Budai Bernadett.

A mozgó gyógyszertárban vény nélkül és receptre kapható készítményeket is lehetne venni, csak fokozottan ellenőrzött szereket nem forgalmazhatnának - mondta Budai Bernadett. A mobilpatikák az adott településen működő orvosi ügyelettel együtt tartanának nyitva.

A kormány a kis posták után a kis gyógyszertárakat is be akarja zárni - reagált a bejelentésre a Fidesz, míg az MDF úgy kommentálta az intézkedést, hogy az a gyógyszertár-alapítás liberalizációjának sikertelenségét mutatja.

A KDNP hétfői közleménye szerint érthetetlen, hogy egy liberális párthoz tartozó tárca miért avatkozik be a piaci viszonyokba, az ilyen kérdéseket ugyanis a kellően szabályozott piac maga is eldönti. A párt abban az esetben támogatja az elgondolást, ha az nem a tőkeerős patikaláncokat segíti hozzá a még működő kispatikák tönkretételéhez, hanem éppen az utóbbiakat vevőkörük és hatósugaruk bővítéséhez.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek