Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemcsak a nyári szünet idejére zárt be az iskola Kondón

Nemcsak a nyári szünet idejére zárta be kapuit a Borsod megyei Kondó iskolája, a község képviselő-testületének tavaszi határozata szerint ugyanis szeptembertől a gyerekek a környékbeli települések oktatási intézményeibe járnak majd - mondta az MTI-nek a falu polgármestere kedden.


Dátum: 2007-07-24 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81513
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:34.925143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lovas Bertalan úgy fogalmazott, hogy nehéz döntést kellett meghozniuk, ám a jelenlegi finanszírozás mellett nem volt más választásuk, nem tudta volna az önkormányzat fenntartani az intézményt.

Hozzátette: huszonnyolc gyerek járt az iskolába, ahol már csak alsó tagozat volt. Szeptembertől Sajószentpéterre, illetve Parasznyára járnak majd a tanulók, "mi pedig megpróbáljuk megoldani a problémamentes utaztatásukat".

A tervek szerint a parasznyai Baross Gábor körzeti általános iskolába iskolabusz szállítja majd a gyerekeket, a Sajószentpéterre járó iskolások utaztatása ügyében a Volánnal tárgyalnak és megoldást keresnek arra is, hogy felnőtt kísérőjük is legyen.

Mint mondta, a mintegy hatszáz lelkes falu először nehezen törődött bele, hogy bezár az iskola, de egy-két kivételtől eltekintve megértették, miért kényszerült a testület ilyen döntést hozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek