Lezárták az M5-ös autópálya egy részét tűz miatt
Lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető szakaszát kedd délután Kistelek és Kiskunfélegyháza között, mert az út szélén több helyen is tűz keletkezett - közölte az MTI-vel Dobson Tibor.
Dátum: 2007-07-24 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:36.798999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több helyen csaptak fel a lángok az út melletti kiszáradt területen, a füst pedig nehezíti a közlekedést - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hozzátette: a rendőrség a főváros felé vezető oldalról, Kistelek határánál a forgalmat letereli a tűz oltásának idejére.
Vasárnap teljesen, és hétfőn egy-egy sávon kellett szintén az M5-ös autópálya 40-es kilométerszelvényénél a Pest megyei Inárcs és Kakucs közötti szakaszon lezárni mindkét irányban az autópályát.
MTI - fidesz.hu