A szerb parlament egységes a koszovói függetlenség elutasításában
A szerb parlament kedden késő este szinte egyhangúan egy olyan határozatot fogadott el, amely elveti a Koszovó függetlenségének elérésére irányuló erőfeszítéseket.
Dátum: 2007-07-25 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:42.850270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyolc órán tartó vita után 217 képviselő a határozattervezetre szavazott. Mindössze tizenketten voksoltak a dokumentum elfogadása ellen. A tartózkodó száma három volt. A szerb parlament 250 tagú. A szavazás idején 232-en tartózkodtak az ülésteremben.
Megfigyelők szerint a belgrádi törvényhozás ritkán mutat ekkora egységet.
MTI - fidesz.hu