Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szuperkórházat igazgat majd a volt miniszter?

Újabb három kórház - az ORFI, az Országos Rehabilitációs Intézet és a Sportkórház - összevonását tervezi az Egészségügyi Minisztérium - írta szerdai számában a Magyar Hírlap.


Dátum: 2007-07-25 09:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:46.898993, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az újság kérdésére Ari Lajos, a rehabilitációs intézet főigazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az értesülést, azt azonban elismerte, hogy a minisztérium elrendelte a három intézmény átvilágítását.

A lap egy másik értesülése szerint a szaktárca nemcsak ezzel bízott meg egy céget, hanem azzal is, hogy vizsgálja meg a három intézmény összevonásának előnyeit és hátrányait. A Magyar Hírlapnak név nélkül nyilatkozó informátor szerint az újabb szuperkórház főigazgatói posztjára több esélyes jelölt is van, köztük Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek