Az ilyen kormányt kell elcsapni
A népszavazás akár a kormányváltás törvényes eszköze is lehet - mondta Orbán Viktor az M1 Este műsorában.
Dátum: 2007-07-25 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:48.699978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke szerint a vizitdíjról, a tandíjról, a kórházak privatizációjáról szóló sikeres népszavazással az emberek kinyilváníthatják, hogy változást akarnak. Mint mondta, a jóslás nehéz mesterség, de "az igaz, ha egy demokráciában az emberek jelentős százaléka világossá teszi, hogy őket becsapták, és ezt egy népszavazáson kifejezik, annak következménye lehet".
A politikus fontosnak tartja, hogy ezekben az ügyekben legyen a magyar társadalomnak egy értelmes vita után világos álláspontja, amely kötelező a kormány, illetve a parlament számára.
"Az ilyen kormányt kell elcsapni" - a politikus így kommentálta a műsorvezető azon felvetését, hogy ha eredményes a népszavazás, de az államnak bevételre van szüksége, akkor máshonnan beszedik a szükséges forrást. Orbán Viktor hangsúlyozta, az embereket ugyanis nem lehet semmibe venni.
A pártelnök megjegyezte, a bevételek kellenek, de ez már a gazdaságpolitika irányairól szóló vita. Orbán szerint ezért érdemes előrehozott választásokat tartani, hogy az ilyen értelmes vita lehetősége kinyíljon.
A sziesztáról szól OVB-döntés kapcsán a politikus elmondta, nem ismeri a beadvány lényegét, de szerinte a parlamentnek van elegendő esze, bölcsessége ahhoz, hogy maga is megoldja a kérdést. Álláspontja szerint, ha nem sikerül a választott képviselők útján kielégítő eredményt elérni, akkor érdemes fordulni a népszavazás intézményéhez. Hátha szieszta ügyben sikerül - tette hozzá.
Hangsúlyozta: egy kérdés komolyságát az dönti el, hogy mennyire égető társadalmi problémával foglalkozik. A tandíj és a vizitdíj problémáját nem keverné össze a bohózatba illő kérdésekkel.
A pártelnök szólt arról is, attól még nem lesz népszavazás, hogy az OVB valamilyen kérdést hitelesít. Ahhoz 200-250 ezer aláírást össze kell gyűjteni. Ez nagyon komoly munka, amihez szervezett társadalmi erő vagy elementáris népi igény, népakarat kell.
Hiradó - fidesz.hu