Szerda reggeltől demonstrálnak a gazdák
Ma reggel kilenc órától - három napon keresztül - félpályás útlezárással demonstrálnak a tavaszi fagy miatt termés nélkül maradt gazdák. Az ország legnagyobb gyümölcstermelő régiójában, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azért tüntetnek, hogy a fagykárok enyhítésére érdemi támogatást kényszerítsenek ki a kormánytól.
Dátum: 2007-07-25 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81563
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:50.177140, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hiába fordultak a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelők konkrét javaslatokkal a kormányhoz a tavaszi fagykárok érdemleges enyhítése érdekében, az ügyben illetékes agrártárca ezekre lényegében nem reagált - közölte tegnap az agrárdemonstráció kapcsán Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója. Hozzátette: a tüntetést azért hirdették meg, mert a termelők úgy látják, hogy nincs kormányzati szándék a fagykárok megfelelő orvoslására. A háromnapos demonstráción várhatóan mintegy ezer termelő vesz részt, legalább hatszáz járművel. Összesen hat kilométer hosszú, félpályás útlezárás lesz a négyes számú főúton, Tuzsér és Záhony térségében. A tiltakozás ma reggel kilenc órakor kezdődött, és péntek este tizenhat órakor ér véget. Az aszály- és fagykárok a szakmai szervezetek számításai szerint országos szinten meghaladják a százmilliárd forintot.
Budai Gyula emlékeztetett arra, hogy a megyei gazdaszervezet azért döntött a demonstráció mellett, mert petíciójukra Gráf József agrárminiszter csak korábbi kárenyhítési javaslatait ismételte meg, amelyek a gazdálkodók számára megoldásként elégtelenek. A termelők a megye katasztrófa sújtotta térséggé nyilvánítását, a szakmai szervezetek által kiszámolt költségek megtérítését, illetve az ültetvényeken dolgozók idei járulékainak elengedését kérték. A Magosz igazgatója szerint mára kiderült, hogy a kormány kárenyhítési próbálkozása megbukott. A tárca által felállított pénzalaphoz a 210 ezer termelőből alig nyolcezer csatlakozott, vagyis a gazdák nem hisznek ebben a megoldásban. Ennek oka - jelezte Budai -, hogy a termésüket idén elveszítő gazdák eleve pénzügyi gondokkal küzdenek, ezért egy, a távoli jövőben remélhető részleges kárenyhítés érdekében már nem vállaltak további kiadásokat. Márpedig az alaphoz csak úgy csatlakozhattak volna, ha előteremtik a belépéshez szükséges összegeket. Ráadásul az úgynevezett kedvezményes, 7,5 százalékos kamatozású hitel lehetőségével sem élhetnek, mert azt csak a kárenyhítési alaphoz csatlakozók vehetik igénybe.
Csak Szabolcs-Szatmár megyében, ahol a termés több mint kilencven százaléka odaveszett, csaknem tizennégyezer család megélhetése forog veszélyben. Nekik a fagykár nyomán mintegy 14,5 milliárd forint veszteségük keletkezett.
A szövetség igazgatója a lengyelek példáját említette, ahol egy hónap alatt felmérték a fagykárokat, és állami garanciával, alacsony kamatozású hitelfelvételi lehetőséget biztosítottak a termelőknek. Budai Gyula emlékeztetett arra is, hogy a földalapú támogatás nemzeti önrészéből az idén elvett 25 milliárd forintot felhasználhatnák a kárenyhítésre, egyúttal jelezte, hogy a gazdák szívesen várják a tüntetés helyszínén az agrártárca vezetőit.
Magyar Nemzet, lanchidradio.hu - fidesz.hu