Százötven új munkahely létrehozását támogatta a hódmezővásárhelyi önkormányzat
Százötven új munkahely létrehozását segítette a hódmezővásárhelyi önkormányzat, harminc helyi kis- és közepes vállalkozás összesen 75 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott - jelentette be Lázár János (Fidesz) polgármester szerdán az alföldi városban.
Dátum: 2007-07-25 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:54.614467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hódmezővásárhelyi közgyűlés márciusban döntött arról, hogy igyekszik megállítani a helyi munkanélküliség növekedését, és segíti a helyi kis- és közepes vállalkozásokat a munkahelyteremtésben - mondta a politikus a százötvenedik, támogatással létrejött álláshelyhez kapcsolódó szerződés aláírásakor.
Az önkormányzat által biztosított, munkavállalóként 500 ezer forintos vissza nem térítendő támogatásra azok a helyi gazdálkodók pályázhattak, akik vállalták, hogy új munkahelyet létrehozva, három éven keresztül foglalkoztatnak hódmezővásárhelyi állandó lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező regisztrált munkanélkülit - közölte a polgármester.
A pályázat első körében 32 vállalkozás szerepelt sikeresen, 152 munkahelyet teremtenek, közülük már harminccal kötött szerződést az önkormányzat. A kezdeményezés nem ért végett, jelenleg 109 új munkahely létesítésével kapcsolatos kérelmet dolgoznak fel - tudatta Lázár János.
Hozzátette: éves szinten hozzávetőleg 250 új munkahely létrehozását tervezik, ha ezt sikerül megvalósítani, jelentősen csökkenhet a 8-10 százalék körüli hódmezővásárhelyi munkanélküliség, amely a néhány évvel ezelőtti 5-6 százalékról nőtt erre a szintre. Jelenleg 2.500 az állás nélküliek száma a városban.
MTI - fidesz.hu