Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Öt Borsod megyei szocialista képviselőt bírál a Fidelitas

Öt Borsod megyei szocialista országgyűlési képviselőt bírál a Fidelitas, mert a honatyák az Országgyűlés tavaszi ülésszaka alatt egyetlenegyszer sem szólaltak fel. Erről Ducsai Sándor, a Fidelitas Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke szerdai miskolci sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-07-25 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81587
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:41:57.593471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ducsai Sándor annak a véleményének adott hangot, hogy február elején vette kezdetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, ami nyárig tartott, ám - végigböngészve az Országgyűlés honlapján a megyei képviselők munkájának dokumentációját - "sajnos idén is vannak olyan megyei országgyűlési képviselők, akik egyszer sem szólaltak fel az utóbbi fél év folyamán".

A Fidelitas megyei elnöke név szerint is felsorolta az országgyűlési képviselőket: Káli Sándort, Fedor Vilmost és Szűcs Erikát, akik a borsodi megyeszékhely vezetői is egyben, illetve Faragó Pétert Sajószentpéterről és Koscsó Lajost Tiszaújvárosból.

Ducsai Sándor úgy fogalmazott: az öt megyei képviselő amellett, hogy "némák maradtak, csak egy valamiben hasonlítanak: valamennyien MSZP-s honatyák". Mint hozzáfűzte, a Fidelitas természetesen jól tudja, hogy egy országgyűlési képviselő munkája nem csak felszólalásokból áll, ám "a képviselő leghatásosabb fegyvere a szája, a nyelve, a hangja, és ha felszólal, akkor egy egész ország, de minimum a törvényhozók odafigyelnek rá".

A megyei Fidelitas-elnök szerint az öt képviselő nem végezte rendesen a munkáját, ezért arra kéri őket, "ha már bizalmat kaptak, kezdjenek el dolgozni a választók érdekében, ugyanis az állampolgárok nem erre adtak nekik felhatalmazást".

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek