Alacsonyak a terméshozamok Borsodban
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a végéhez közeledik az aratás, a terméshozamok alacsonyak, a minőség jó - mondta Görcsös Ferenc, a Magosz megyei vezetője szerdán az MTI-nek.
Dátum: 2007-07-26 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81600
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:01.480043, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Görcsös Ferenc közölte: 66 ezer hektárról takarítják be a búzát, 5,4 ezer hektárról az őszi, 24 ezer hektárról a tavaszi árpát, míg a repce vetésterülete 23,5 ezer hektárnyi volt. A zab és egyéb gabonafélék nem jellemzőek a megyében.
Rámutatott: az aszály miatt alacsonyak a terméshozamok, a gazdák lényegesen kevesebbet, mintegy felét takaríthatták be földjeikről, mint más években. Hektáranként átlagosan másfél tonnányi repcét gyűjtöttek be, 3,5 tonnára tehető a búza mennyisége, és 2 és fél-3 tonnányi a tavaszi árpa - tette hozzá.
Görcsös Ferenc szerint a rendkívüli meleg és csapadékszegény időjárás most már az őszi kultúrát veszélyezteti, úgy vélte, ha nem esik hamarosan az eső, a kukoricából "semmi sem lesz".
MTI - fidesz.hu