Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kanadai nagykövet Budapesten

Szeptemberben foglalja el budapesti állomáshelyét Kanada új magyarországi nagykövete, Pierre Guimond - közölte a kanadai nagykövetség csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2007-07-26 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81623
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:08.555635, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A diplomata jelölését szerdán jelentette Peter MacKay kanadai külügyminiszter - tájékoztatta a nagykövetség a távirati irodát. Pierre Guimond-t egyben Szlovéniába is akkreditálják.

A közlemény szerint az új nagykövet a júliusban távozott Robert Hage-et váltja Budapesten.

Pierre Guimond 1979-ben szerzett diplomát politikatudományból. Kutatóként dolgozott a quebeci tartományi kormányzatnál, majd tájékoztatási referensként a torontói quebeci tartományi kormányhivatalban. 1987-ben lépett a külügyminisztérium szolgálatába.

Kanada új budapesti nagykövete Prágában, Bonnban és Bécsben végzett külszolgálati feladatokat. A külügyminisztériumban a Szovjetunióval, a kelet-közép-európai országokkal és az Európai Unióval foglalkozó főosztályokon, valamint a külügyminiszter kabinetjében dolgozott vezető pozíciókban.

Pierre Guimond jelenleg az ottawai külügyminisztérium Kelet-Európa és Balkán főosztályának vezetője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek