Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orvosok szakmai érvei a reform ellen

A kormány egészségügyet érintő döntései nélkülözik a szakmai szempontokat - állítja az orvosi kamara, tagadva egyúttal azt a vádat, hogy politikai motiváció állna a reformnak nevezett folyamat elutasítása mögött. A kormányzat kiveszi a pénzt az ellátórendszerből, és a valódi problémákat nem oldja meg.


Dátum: 2007-07-26 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:08.846236, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem igaz, hogy az orvosok politikai elkötelezettségük miatt elutasítók a reformokkal" - mondta Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara titkára. Szerinte az orvostársadalom elsősorban szakmai szempontok alapján ítéli meg a változásokat, és mivel a tapasztalataik alapján azok kaotikussá, irányíthatatlanná teszik az egészségügyet, nem meglepő az eredmény. Mint ismeretes, a Medián felmérése alapján az orvosoknak mindössze kilenc százaléka ért teljesen egyet a reformintézkedésekkel. A titkár hozzátette: az orvosok politikai orientációjának firtatásánál fontosabb, hogy az orvoshiány miatt összeomolhat a hazai egészségügy. Jelenleg mintegy nyolcezer-ötszázan dolgoznak a nyugdíjkorhatáron túl, ráadásul a pályakezdők nagyobb része Nyugaton kíván praktizálni, ahol tárt karokkal várják őket a hazai fizetések tíz-tizenötszöröséért is. Eddig csaknem kétezren mentek külföldre munkát vállalni, számuk várhatóan növekszik majd. Ezek a folyamatok katasztrófához vezethetnek. Gyenes szerint a minisztérium reformok címén anyagi megvonásokkal "operál", struccpolitikát folytat és nem hallgat a szakmai véleményekre.

Szerinte az orvosok rendkívül túlterheltek, mivel a legtöbb intézményben nem tartják be az uniós csatlakozás óta bevezetett normarendszert, amely maximálja az egészségügyi dolgozók munkaidejét. A bevezetett korlátozások miatt a preventív műtétekre szorulók hosszú várólistákra kerülnek, mivel a minisztérium szerint a sürgősségi beavatkozásoké az elsőbbség. Gyenes egyúttal figyelmeztet, a megelőzés legalább ilyen fontos, hiszen egy érszűkületnél az idejében végrehajtott műtéttel elkerülhető az infarktus.

Csabai Imre budakeszi háziorvos szerint a változtatások elsősorban a spórolásról szólnak. Valóban volt korábban pazarlás, de az új intézkedések között szarvashibák vannak. Sok esetben láthatólag nem szakmai szempontok vezették a döntéshozókat, hiszen például az a szabály, hogy két azonos hatóanyagú gyógyszer közül kötelező az olcsóbbat felírni, teljesen értelmetlen.

A háziorvos a vizitdíjjal kapcsolatban megjegyezte, hogy méltánytalan a nyugdíjasoktól is elkérni, hiszen ők egész életükben fizettek azért, hogy ingyenes legyen öregkorukra az egészségügy. Csabai Imre hozzátette: a pénzkezelés miatt ráadásul jelentősen megnőtt az értelmetlen adminisztráció, és hosszabb lett a munkaidő.

Magyar Hírlap- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek