Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Civil Jogász Bizottság közleménye az ORFK-val folytatott egyeztetésről

A tavaly őszi áldozatok kártalanítása és a felelősök felelősségre vonása továbbra is ez első számú feladat, és elsősorban ebben kérték a rendőrség hatékony közreműködést.


Dátum: 2007-07-26 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81654
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:18.132996, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2007. július 24-én a Civil Jogász Bizottság társelnökei: Dr. Morvai Krisztina és Dr. Völgyesi Miklós, valamint Dr. Kabódi Csaba a Civil Jogász Bizottság tagja, látogatást tettek a nemrégiben kinevezett ORFK főkapitánynál Bencze Józsefnél és helyetteseinél.

A bizottság álláspontja szerint a diktatúra fenntartásának egyik bevált eszköze, hogy a kormány mesterségesen feszültséget kelt a civil társadalom és a rendőrségi szolgálatot teljesítők között. Ezért az Október 23. Bizottság Alapítvány az "Összefogás az igazságért program" megvalósításának hatékonysága érdekében, és a további tömeges rendőri brutalitás bekövetkeztének elkerülése végett úgy döntött, hogy párbeszédet kezdeményez a rendőri vezetőkkel.

A CJB-ből létrejött alapítvány felajánlotta, hogy megosztja emberi jogi téren szerzett szaktudását, hazai és nemzetközi tapasztalatait a rendőrséggel annak érdekében, hogy a testületnél valóban bekövetkezzen a szemléletváltás. Többé ne követhessen el a rendőrség emberi jogi jogsértéseket az alapvető jogaikat gyakorló polgárok sérelmére, valamint ne legyen jellemző a Papp-jelentésben már a rendőrszakértők által is elismert szakmaiatlan és ezért jogsértő intézkedéssorozat, illetve a rendőrség hatalmi érdekek szerinti jogellenes befolyásolásra se kerüljön sor a jövőben. Az ORFK vezérkara vállalta, hogy más rendőri vezetőkkel is megkonzultálja az alapítvány javaslatait.

A civil jogászok a tárgyalások során hangsúlyozták: a tavaly őszi áldozatok kártalanítása és a felelősök felelősségre vonása továbbra is ez első számú feladat, és elsősorban ebben kérték a rendőrség hatékony közreműködést. Ez egyben előfeltétele is a további együttműködésnek. Az ORFK által a tárgyalásról kiadott sajtóközlemény nem volt pontos: a Civil Jogász Bizottság sem eddig, sem a jövőben nem igazítja senkinek az előzetes véleményéhez saját, az emberi jogok védelmében megfogalmazott kritikai álláspontját, csak a tények, jogi keretek és a saját szakmai meggyőződés és lelkiismeret jelentik továbbra is az igazodási pontot. A bizottság függetlenségét és emberi jogok védelme iránti elkötelezettségét soha és semmilyen körülmények között nem adja fel.

Kiadó: Október 23 Bizottság Alapítvány az Ember Jogaiért

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek