Egyes vidéki főiskolák a pótfelvételiben bíznak
Több vidéki felsőoktatási intézmény kevesebb államilag finanszírozott hallgatót tudott felvenni az új típusú pontszámítás miatt, mint az irányszám, ezek az intézmények ugyanakkor még bíznak abban, hogy a pótfelvételin további diákokkal bővül elsőéveseik köre - derült ki az MTI által készített körképből.
Dátum: 2007-07-27 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:19.700706, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tavalyi évhez képest 33 százalékkal csökkent az államilag finanszírozott képzésre felvett hallgatók száma a szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán. A tanulmányi hivatal vezetője szerint a pótfelvételi során ugyanakkor ezt pótolni tudják.
Márkus Attila elmondta, az államilag finanszírott képzésre meghirdetett helyek 67 százalékát sikerült betölteni az új pontszámítási rendszer alapján szemben a tavalyi 80 százalékkal. Hozzátette, a visszaesés ellenére a főiskolán még mindig a bölcsészettudományi karok a legnépszerűbbek, ennek ellenére több szak is van, amelyet nem tudnak elindítani. Ilyen például a germanisztika szak német, és a szlavisztika szak szlovén szakiránya. Ezek azonban kis létszámú szakok voltak eddig is, így a főiskola működésére a szüneteltetésük nem lesz komoly hatással.
Farkas Beáta, a Dunaújvárosi Főiskola Tanulmányi Hivatalának vezetője elmondta: a kommunikáció és médiatudomány szakon a 100 fő felvehető hallgatói irányszámot 63 százalékkal tudták feltölteni, államilag finanszírozott képzésre 5, míg költségtérítéses képzésre 58 hallgatót tudnak felvenni. A felsőfokú szakképzésben szereplő szakok közül - a korábbi évekhez hasonlóan - nem tudják elindítani a kohómérnök-asszisztens, a számviteli szakügyintéző, s a villamosmérnök-asszisztens szakot. Minden szakon terveznek pótfelvételit hirdetni, ám - mint mondta - a minisztérium jelenleg még nem közölte, hogy mely szakokon lehet ezt hirdetniük. A főiskola alapképzésben valamennyi BSC szakot, mesterképzésben pedig mindhárom mérnöktanári szakirányt el tudja indítani.
Hadházy Tibor, a Nyíregyházi Főiskola rektor-helyettese közölte: az idén több hallgató vehet részt az agrár- és az informatikai képzésben, kevesebb lesz a természettudományos és műszaki szakokon tanulók száma. "Minden meghirdetett szakot indítani tudunk, azonban 51 alapszak esetében azért lehet költségtérítéses formában pótfelvételizni, mert eredetileg 40 százalékkal magasabb kapacitással számoltunk".
Takács Péter, a soproni központú Nyugat-magyarországi Egyetem rektor-helyettese arról tájékoztatott: az idei felvételi metodika nehéz helyzetbe hozta a vidéki egyetemeket. Az egyetemen a költségtérítéses és az államilag finanszírozott helyeket 74,3 százalékban sikerült feltölteni a tavalyihoz képest, ami a 18 százalékos központi létszámcsökkentést figyelembe véve elfogadhatónak tekinthető. A közgazdaság-tudományi kar gazdálkodás és menedzsment szakán 105 hely lett volna, és összesen 37 hallgató kezdi meg tanulmányait. Nyolc szakon nem indul alapképzés, mert a minimális létszám sem jött össze. Arra a kérdésre, hogy emiatt számítani lehet-e esetleg elbocsátásokra, az oktatói létszám csökkentésére, a rektor-helyettes egyelőre nem tudott válaszolni.
Az újfajta pontszámítás a Miskolci Egyetem hallgatói létszámát is befolyásolta, bizonyos helyeken, például a bölcsész karok esetében a hallgatói létszámnál csökkenés volt, a műszaki karokon azonban emelkedett a hallgatók száma - mondta Szűcs István, az egyetem rektor-helyettese.
Kifejtette, hogy az államilag finanszírozott képzések esetében elsősorban a bölcsész és a közgazdász szakirányoknál tapasztalható, hogy kevesebb a hallgató. Mint mondta, "minden komoly szakot" el tudnak indítani. Úgy fogalmazott, hogy a hallgatói létszám csökkenését az állami támogatási összeg tekintetében "megérzi az intézmény", ugyanis a létszám után kapott keret így csökkenni fog, de ennek mértékéről és az ezzel kapcsolatos feladatokról, intézkedésekről még nem tudott beszámolni.
Megőrizte országos pozícióját a Pécsi Tudományegyetem (PTE), amely az ország legnagyobb hallgatói létszámú vidéki egyeteme maradt a felvételik szerdán közzétett eredményei alapján - mondta az intézmény általános rektor-helyettese. A mintegy 35 ezres hallgatót nyilvántartó PTE idén minden harmadik-negyedik jelentkezőjét felvette. Az elsősök létszáma így meghaladja a 6.800-at, amely a pótfelvételizőkkel és az idegen nyelvű képzésre jelentkezett külföldi diákokkal a következő hetekben tovább emelkedhet - tette hozzá Font Márta.
A Kaposvári Egyetemen van jó pár olyan szak, ahol a rendelkezésre álló kapacitást teljesen ki tudjuk tölteni - ilyenek a gazdaságtudományi, vagy a művészettudományi kar -, de a legrosszabb eredményt mutató szakokon is 50-60 százalék feletti a keret-kihasználtság - tájékoztatta az MTI-t Borbély Csaba oktatási rektor-helyettes. Egy-két szak csak az, amit nem tud az egyetem beindítani, de ezzel számoltak, hiszen így volt ez a korábbi években is - mondta a rektor-helyettes. "Azt kaptuk, amit vártunk"- summázta a helyzetet, amire álláspontja szerint a tavaly kihirdetett, agrároktatás karcsúsításáról is szóló kormányzati verdikt után fel lehetett készülni.
MTI - fidesz.hu