Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Euróafrikai partnerséget javasolt Sarkozy

Euróafrikai partneri viszony kialakítását javasolt a két földrész között csütörtökön Szenegál fővárosában, Dakarban Nicolas Sarkozy francia elnök.


Dátum: 2007-07-27 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:20.661386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A májusban megválasztott államfő afrikai körútja kertében látogatott el Szenegálba. Előzőleg Líbiában járt, Dakarból pedig Gabonba utazik tovább.

Dakarban az Anta Diop Sejk Egyetemen mondott beszédében elismerte, hogy annak idején a gyarmatosítás nagy hiba volt, de a fekete földrész elmúlt félévszázados gondjaiért - a háborúkét, a népirtásokért, a korrupcióért és a nemzeti javak elherdálásáért - nem csak az egykori gyarmatosítók tehetnek.

Ezt követően Párizs új Afrika-politikáját felvázolva azt hangoztatta, hogy az euróafrikai partnerség fő célkitűzése az lehetne, hogy enyhítsenek azokon a negatív hatásokon, amelyek a globalizáció miatt érik az afrikai országokat.

Egyben sürgette az afrikai országok vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a jelenleginél demokratikusabb kormányzás kialakításáért. "Ha önök a demokráciát, a szabadságot, az igazságosságot és a törvényességet választják, számíthatnak Franciaországra" - fogalmazott Sarkozy.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek