Ügyelet szabálysértésre kényszerített kórházvezetőkkel
Ha minden szabályt betartanának a kórházakban, valószínűleg a nyári időszakban összeomlana az ügyeleti rendszer, így a betegellátás zavartalanságának fenntartása érdekében szabálysértő módon eljárni a kórházakban. A júliustól hatályos rendelkezések mindegyikének nem lehet egyszerre megfelelni.
Dátum: 2007-07-27 09:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81668
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:22.775276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A júliustól érvényes ügyeleti rendre vonatkozó előírások, a szabadságok kiadásáról szóló rendelet megváltoztatása és az áprilisban megkezdett elbocsátások miatt szinte lehetetlen megoldani az ügyeleti beosztást a legtöbb egészségügyi intézményben. Mindeközben több szakmában orvoshiány alakult ki az elmúlt időszakban.
További fejtörést okoz a kórházvezetőknek, hogy egy közelmúltbeli törvénymódosítás következtében szeptember végéig a munkáltatóknak ki kell adniuk a múlt évre járó valamennyi, eddig ki nem adott szabadságot, ráadásul az idei évre járó szabadság háromnegyed részét is idén kell a munkavállalók rendelkezésére bocsátani. A kollektív szerződés módosítása alapján mód van arra, hogy a szabadság egynegyed részét az esedékességi évet követő március vége helyett június végéig átvihesse a dolgozó.
Az ügyeleti idő munkaidőként való elszámolásával kapcsolatos jogszabály-módosítás is tovább fokozza a kórházak terheit. A Napi Gazdság úgy tudja, hogy számos fekvőbeteg-ellátónál a nyári hónapokban amolyan próbaüzemet tartanak, megpróbálják úgy összeállítani az ügyeletet, hogy az valamennyi érvényben levő előírásnak megfeleljen. A Magyar Kórházszövetségnél korábban úgy nyilatkoztak, hogy szeptember előtt sehol sem sikerül maradéktalanul betartani a szabályokat, máskülönben veszélybe kerül a betegellátás. A Napi Gazdaság által megkeresett intézmények munkaügyi illetékesei egybehangzóan állították: nem volt idő felkészülni az új előírásokra.
napi.hu, MNO - fidesz.hu