Átvilágítják Kenediéket is
Jövő héten ül össze első ízben az a héttagú bizottság, amely a kormányfő felkérésére december végéig vizsgálhatja át a Kádár-rezsim állambiztonsági szolgálatának máig visszatartott iratait.
Dátum: 2007-07-27 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:23.756433, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetbiztonsági Hivatal a napokban a legszigorúbb, C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzés alá vonja a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által felkért, az állambiztonsági iratok egyesítésének törvényességét felügyelő hétfős bizottság történész tagjait és elnökét, Kenedi János kutatót, akit az SZDSZ delegált a grémiumba. A testületnek az 1944 ősze és 1990 tavasza között keletkezett politikai rendőrségi iratok felkutatása és hozzáférhetővé tétele a feladata, ezért szükséges elvégezni a fontos és bizalmas munkakört betöltő személyek esetében kötelező ellenőrzést. A C típusú átvilágításhoz szükséges kérdőíven a személyi adatok és a családtagokkal összefüggő információk mellett a tagoknak és az elnöknek olyan speciális kérdésekre is válaszolniuk kell, amelyek külföldi állampolgárokkal fenntartott kapcsolataikra, valamint szexuális szokásaikra, köztük esetleges homoszexuális kapcsolataikra vonatkoznak. Az NBH működését belülről ismerő, nevük elhallgatását kérő forrásainktól úgy tudjuk: a Horn-kormány idején a C típusú ellenőrzéskor az átvilágított személy homoszexualitását a szolgálatok akkori illetékesei nemzetbiztonsági kockázatként értékelték, a törvény szerint azonban a melegség csak akkor jelent kockázatot, ha az illető ezt elhallgatja a hatóság elől, és ezzel később zsarolhatják vagy kompromittálhatják.
Az ellenőrzésen átesett tagok betekintést nyerhetnek azokba az iratokba, amelyeket néhány éve a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette bizottság is megkapott, ám a titkosszolgálatok által akkoriban visszatartott dokumentumokat csak Kenedi János és egy általa választott szakértő ismerheti meg. A Magyar Hírlap forrásai szerint a szakértőt Kenedi csak a szolgálatok állományából választhatja, mivel ez lehet a garancia arra, nem veszélyeztetik majd az ország érdekeit a nyilvánosságra kerülő adatok. A testületnek szeptember végéig kell elkészítenie jelentését, majd a tagok meghatározhatják, mennyi idő szükséges még munkájuk befejezéséhez.
A kutató az ÉS mai számában megjelent publikációjában azt írta, hogy a nemzetbiztonsági érdekeket sértő iratokon kívül minden, a diktatúra III-as főcsoportfőnökségén keletkezett iratot egy internetes oldalon hozná nyilvánosságra. Mint mondta: ügynökök helyett célravezetőbb magukat az ügyeket feltárni, és a magánbűnök helyett az állami bűnözés természetét megismerni. A testület tagjai, Varga László, Ungváry Krisztián, Sipos Levente, Ripp Zoltán, Palasik Mária és Reisz T. Csaba történészek a mindenkori köztisztviselői illetmény tízszeresét, bruttó 368 ezer forintot, valamint kiadásaik fedezésére havonta 25 ezer forintot kapnak. A költségeket a Miniszterelnöki Hivatal fedezi.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu