Az EU-tagok támogatják a rendkívüli csúcs összehívását
Az EU-tagországok körében általános támogatásra talált a soros görög elnökségnek az az elképzelése, hogy szükség esetén rendkívüli értekezletet hív össze az iraki válsággal kapcsolatos fejlemények megvitatására - közölték kedden uniós illetékesek, hozzáfűzve, hogy döntés még nem született.
Dátum: 2003-02-04 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7454
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:06.647277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnökség a múlt hét végén diplomáciai csatornákon kezdett véleményfelmérő konzultációkat egy rendkívüli külügyminiszteri értekezlet, esetleg csúcstalálkozó megrendezésének lehetőségéről. A tagországok eddigi reakciói kedvezőek voltak: valamennyiüktől olyan jelzések érkeztek, hogy készek lennének részt venni egy ilyen tanácskozáson, ha az elnökség szükségesnek tartja a megrendezését. A többség úgy véli, hogy akkor viszont már jobb lenne csúcsértekezletet tartani.
A brüsszeli bizottság szóvivője szerint döntés csak azt követően várható, hogy Colin Powell amerikai külügyminiszter szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé terjeszti az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos bizonyítékokat. "Nem lenne értelme csúcstalálkozót tartani, amíg nem tudjuk pontosan, miről folyhatna a vita és milyen eredményt várhatunk tőle" - mondta.
A BT-ülés idején New Yorkban lesz Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter, az EU miniszteri tanácsának soros elnöke is, aki a tervek szerint konzultációkat folytat a testületben képviselt négy EU-tagország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia és Spanyolország diplomatáival.
A BT soros elnöki tisztségét februárban Németország tölti be, amely a tizenötök közül a leghatározottabban ellenzi az Irak elleni esetleges katonai beavatkozást.
MTI - fidesz.hu