Magyarország Kelet-Európa beteg embere
Az elengedhetetlen kiigazítási program drasztikusan szűkítette a hazai keresletet, a lakossági fogyasztás pedig visszaesett - írja gyorsjelentésében a Capital Economics, londoni makrogazdasági kutatóintézet, és egyben megállapítja: Magyarország továbbra is Kelet-Európa beteg embere maradt.
Dátum: 2007-07-27 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:25.750558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gyengélkedésre utal, hogy az exportorientált ipari szektor is egyre rosszabbul teljesít, áprilisban már csak 5,1 százalék volt az éves alapon számított növekedés. Ráadásul a megrendelések is határozottan lassulást jeleznek előre - ismerteti a Capital Economics tanulmányának hazánkra vonatkozó elemzését a portfolio.hu.
Bár a kutatók a jegybank júniusi kamatcsökkentését meglepően tartották, összességében mégis az irányadó instrumentum hozamának további mérséklésére számítanak az év végéig - írja a lap.
portfolio.hu - fidesz.hu