Belebukhat a belügyminiszter Malina Hedvig ügyébe
A nyitrai megyei ügyészség már vizsgálja, vajon törvényes volt-e a rendőrség és a járási ügyészség eljárása, amikor tavaly szeptemberben leállították a Nyitrán megvert magyar diáklány, Malina Hedvig támadói utáni nyomozást. Közben a Magyar Koalíció Pártja elnöke a belügyminiszter lemondását követeli.
Dátum: 2007-07-27 11:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81688
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:29.337143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jaroslav Macek a nyitrai kerületi ügyészség szóvivője szerint néhány héten belül kiderülhet, vajon törvényesen járt-e el a járási ügyész akkor, amikor tavaly azzal tett pontot az ügy végére, hogy a támadás nem történt meg.
A mostani eljárást Roman Kvasznica, a diáklány védőügyvédje kezdeményezte a kerületi ügyésznél, miután Ján Packa országos rendőrfőkapitány a napokban, közel egy évvel a történtek után bejelentette: elképzelhetőnek tartja, hogy mégis megverték Malina Hedviget, csak az eset nem úgy történt, ahogy a diáklány állította.
Ezzel nehéz helyzetbe hozta Robert Kalinák belügyminisztert is, aki tavaly szeptemberben egy sajtóértekezleten azt mondta, hogy nem voltak támadók és a cselekmény nem történt meg.
Martin Korch, az országos rendőrfőkapitányság szóvivője a pénteki Új Szónak nyilatkozva azt mondta: a szlovák sajtó nem idézte pontosan a belügyminiszter tavalyi szavait, szerinte ugyanis Robert Kalinák a kezdetektől fogva ugyanazt állította, mint a rendőrfőkapitány, tehát, hogy a cselekmény nem úgy történt, mint ahogy azt a diáklány leírta.
A törvények szerint az ügyészségnek két teljes hónapja van arra, hogy eldöntse: újraindul-e a nyomozás vagy sem.
Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke a fejleményekre reagálva a belügyminiszter lemondását követelte, s annak a reményének adott hangot, hogy ha Robert Kalinák ezt önszántából mégsem tenné meg, a parlamentben akad majd annyi képviselő, ahány elég lesz a belügyminiszter lemondtatásához.
inforadio.hu- fidesz.hu