Több százan tüntettek Pakisztánban
Egy Korán-iskola több száz diákja tüntetett pénteken a pakisztáni fővárosban a Lal Maszdzsid (vörös mecset) újbóli megnyitásán, követelve, hogy az imahely régi radikális hitszónoka prédikáljon a pénteki imán.
Dátum: 2007-07-27 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:30.015941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hívek megakadályozták, hogy az őrizetben lévő tálibbarát főpapot helyettesítő - a kormány által kinevezett - pap hirdesse az igét a két héttel korábbi harcok után barackszínűre festett (de a nevét megőrző) mecsetben, s Pervez Musarraf pakisztáni elnököt szidalmazták kórusban. A megmozdulás alatt a szokásosnál sokkal több rendfenntartót lehetett látni Iszlámábád utcáin.
A mecset főkapuja előtt a keményvonalas iszlamista pártokat tömörítő szövetség, a Muttahida Madzsliszi-Amal (MMA) helyettes vezetője gyilkosnak nevezte Musarrafot, és kijelentette: iszlám forradalom fog végbemenni Pakisztánban.
Két hete véres összecsapások színtere volt a Lal Maszdzsid: a biztonsági erők megostromolták a mecsetet, letörve a magukat ott meghúzó vallási fundamentalisták ellenállását. A harcok a hivatalos közlés szerint több mint száz halálos áldozatot követeltek, de akadnak, akik azt mondják, hogy a kormány nem valós adatokat közölt, és valójában lényegesen több volt a halottak száma.
MTI- fidesz.hu