Látogatható lesz a középkori szegedi vártemplom ásatása
Augusztus 1-jétől az érdeklődők szakavatott vezető segítségével közvetlen közelről figyelhetik meg a középkori szegedi vártemplom feltárási munkálatait - jelentette be Horváth Ferenc, az ásatás vezetője pénteken a Tisza-parti városban.
Dátum: 2007-07-27 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:32.343905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megnyitjuk a nagyközönség előtt az eddig helyreállított romokat, s egyúttal lehetőséget teremtünk arra, hogy az érdeklődők az éppen folyó régészeti feltárást is látogathassák - mondta a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese a rendkívüli kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón.
A középkori vártemplom első falmaradványai 1998-ban kerültek elő, a rendszeres ásatások pedig három esztendeje kezdődtek el, s várhatóan még a jövő évben is folytatódnak - közölte a szakember.
Hozzátette: a feltárást megkönnyíti, hogy tavaly előkerült egy olyan dokumentum, amely a vártemplomot közvetlen a lebontás előtti állapotában ábrázolja.
A régészek eddig félezer sírt és több száz gótikus faragványt, falmaradványt találtak, s immáron tisztában vannak azzal, hogy miként nézett ki a XVI. század elején épített, a középkori vár udvarán álló templom, melynek reményeik szerint hamarosan megtalálják a nyugati bejáratát is.
Fogas Ottó régész elmondta, hogy a múzeumok látogatói eddig az ásatások leleteinek legszebb darabjait láthatták a kiállításokon, most azonban testközelből figyelhetik meg a régészek munkáját, s megismerkedhetnek a vár és a templom történetével is.
A szakember közölte: jelenleg a templom padlója alatti sírkamrákat tárják föl, ahova a leletek alapján a város módosabb polgárai temetkeztek. A családi kriptákat feltehetően évtizedeken keresztül bérelték, több generáción keresztül is használták, volt olyan kamra, ahonnan harminc csontváz került elő.
MTI- fidesz.hu