Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A betegek érdekében sértenek szabályt a kórházak

Mintegy 24 civil szervezet kapott összesen négymillió forintos támogatást a Békés Megyei Önkormányzattól; az erről szóló megállapodásokat pénteken írták alá a szervezetek képviselői a megye vezetésével Békéscsabán.


Dátum: 2007-07-27 15:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:36.220170, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Domokos László, az önkormányzat fideszes elnöke elmondta,hogy a megye az idén először, kísérleti jelleggel hozott létre pályázati alapot a civil szervezetek számára. Ez a támogatási forma nem kötelező feladata az önkormányzatnak, ám a képviselő-testület fontosnak tartja, hogy a megyei civil szervezetei önállóságuk és civil hagyományaikat megőrizve megerősödjenek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2007-2013-as fejlesztési ciklusban a megyei, illetve a települési önkormányzatok, intézmények és vállalkozások számára fontos lesz a civil szervezetekkel való együttműködés, hiszen számtalan esetben nemcsak önállóan, hanem mint konzorciális partnerek vehetnek részt egy-egy pályázaton.

Az elnök szerint azonban a civil szervezeteknek is éppen úgy dokumentálniuk kell tevékenységüket, megfelelő jogi és gazdasági iratokkal, mint minden más pályázónak. A mostani pályázat ezért azt is célul tűzte ki, hogy erősítsék a civilek pályázó képességét.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek