Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közpénzből őrzik a Kis-Duna parti vállalkozó telkét

Közpénzből őrizteti a csepeli önkormányzat azt a telket, amelyen lakóparkot kíván felépíteni egy külföldi vállalkozó. Úgy látszik, az önkormányzat vezetői minden terhet megpróbálnak levenni a vállalkozó válláról, hogy az már csak egy dologgal foglalkozhasson: a lehető leghamarabb kivághassa és ledózerolja a csepeli Kis-Duna part fás-bokros zöldövezeti környezetét, és megkezdje az elismert építészek által elutasított, egyszerűen "szárazdokk"-nak jellemzett luxus-lakópark építését.


Dátum: 2007-07-27 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:36.563921, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kis-Duna part Csepel egyetlen összefüggő folyóparti zöldterülete, a kerület lakóinak kedvelt pihenő- és sportövezete. A folyóparti környezet és kilátás megóvása érdekében az elmúlt ötven évben itt csak egyemeletes családi házak épülhettek. Nem csoda, hogy a csepeliek tiltakozását váltotta ki, amikor kiderült: a kerület vezetése szép csendben hagyott kijátszani egy értékes folyóparti telket, ahová hatszintes luxuslakóparkot kíván építtetni egy külföldi vállalkozó. A kerület lakói eddig 3000 tiltakozó aláírást adtak át a kerület vezetőinek, és egy egyesületet is létrehoztak a Kis-Duna part megmentésére. A Fővárosi Tervtanács is egyhangúlag kifogásolta a lakópark építészeti megoldását, volt, aki egyenesen úgy fogalmazott: "A hajó formájú épületsor olyan, mint egy szárazdokk. Az lenne a legszerencsésebb, ha vízre bocsátanák, azt' leúszna a Fekete-tengerig, s nem kellene foglalkozni vele."

Megdöbbentő, hogy a csepeli önkormányzat MSZP-s vezetése mindezek ellenére is támogatta, most pedig már közpénzből is segíti a környezetromboló magánépítkezést. A Fidesz-KDNP csepeli frakciója ugyanis úgy tudja: az önkormányzat tulajdonában álló Csevak Kft. biztosítja a Hollandi út 18. szám alatt álló, magántulajdonban álló ingatlan őrzését.

A birtokunkba került szerződés-másolat szerint a környezetet elpusztító vállalkozónak ezentúl arra sem lesz gondja, hogy az építkezésre be- illetve az onnan kikerülő rakományt, forgalmat ellenőrizze, a közpénzből ugyanis még erre is futja. A szerződést a felek határozatlan időre kötötték, felmondani legkevesebb 60 napon belül lehet, összegét pedig titokban tartják.

A csepeli önkormányzat vezetése és a vállalkozó közötti összekacsintás jól érzékelhető abból is, hogy még nincs építési és bontási engedély az ingatlanra, de már megkezdődtek a "vizitelepnek" keresztelt, hajdan szebb napokat látott napközis tábor bontási előkészületei. (Az építtető csak elvi építési engedéllyel rendelkezik, de azt a környék lakói megtámadták a fővárosi bíróságon.)

A Fidesz-KDNP csepeli frakciója teljességgel elfogadhatatlannak és törvénytelennek tartja, hogy profitorientált vállalatok magántulajdonú ingatlanjait közpénzből őrizzék. Felháborítónak és megengedhetetlennek tartjuk, hogy míg az önkormányzat a csepeli lakosokat egy kerítés vagy fészer átalakításáért is keményen megbírságol, addig "az egyes politikusoknak igen kedves ingatlanfejlesztő" engedélyek nélkül bármit megtehessen.

Felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert, hogy azonnal szerezzen érvényt a törvényesség és a közerkölcs érvényesülésének. Jó lenne, ha a csepeli önkormányzat vezetése nemcsak az általuk oly sokat és szívesen emlegetett, "az építtető szerzett jogait" védené!

Németh Szilárd

Fidesz-KDNP frakcióvezető

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek