Gráf csak kölcsönt adna a gazdáknak
Véget ért a gazdatüntetés pénteken, helyreállt a forgalom délután a 4-es főút Záhony környéki szakaszán, ahol a helyi gazdák többnapos demonstrációt tartottak.
Dátum: 2007-07-28 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=81719
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:42:39.480300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdák szerda délelőtt kilenc óra óta sorakoztak az úton Záhony előtt, Tuzsér község határában 5 kilométer hosszon különféle erő- és munkagépekkel, traktorokkal, személy- és teherautókkal.
A gazdák azt szerették volna elérni, hogy a kormány a tavaszi fagykár, jégverés, illetve aszály miatt minél hamarabb és minél nagyobb kárenyhítésben részesítse a termelőket.
A szabolcsi gazdálkodók képviselői már káruk bekövetkeztekor azonnali kárenyhítést követeltek a kormánytól, amit az agrártárca vezetése azzal utasított vissza, hogy csak az EU szabályaival összhangban lehet az ügyet kezelni. Ezért ismét lehetőséget adtak az év eleje óta működő Nemzeti Kárenyhítési Rendszerbe való belépéshez. A tárca a pénzintézetekkel közös kedvező feltételű hitelkonstrukciót is ajánlott a gazdálkodóknak. Ezt azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei gazdák elutasították, mondván, szerintük az agrárkormányzat nem a méltányos feltételekkel kívánja elrendezni a kártalanítást.
Kérték például a térség katasztrófa sújtotta területté nyilvánítását, a közterhek időleges elengedését, illetve a bankhitelek átütemezését. A minisztérium viszont nem engedett korábbi álláspontjából. Ezt követően döntöttek a gazdálkodók a tiltakozásról, a demonstrációról.
A demonstráló gazdálkodók követelték Gőgös Zoltán FVM államtitkár lemondását is.
A tüntetőket pénteken felkereste a szabadságát töltő Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Jakab Ferenc, a demonstrációt szervező Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége (MAGOSZ) megyei elnöke megoldáshoz közelítő magatartásnak nevezte, hogy a miniszter a helyszínen ismertette az új hosszú távú hitellehetőséget, amely lehetővé tenné a gazdálkodás folytatását.
A térségi rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint péntek délután négy órától mindkét sávon zavartalan a közúti forgalom a 4-es számú főút Záhony előtti részén.
MTI - fidesz.hu